K. György elektronikai műszerész - Mikrokontrolleres áramkörök tervezése, programozása K. György elektronikai műszerész - Mikrokontrolleres áramkörök tervezése, programozása K. György elektronikai műszerész - Hobbim a kerékpározás Elérhetőségeim

   Kiss György elektronikai műszerész

  Mikrokontrolleres áramkörök tervezése, programozása

K. György elektronikai műszerész - Mikrokontrolleres áramkörök tervezése, programozása




A korábbi tapasztalatok alapján a túrát megelőzően kb. 1900km –t edzettem, túlnyomórészt a környező hegyeken. Először a már bevált Rónafalui emelkedőn erősítettem, majd Kékestetőre kezdtem járni. Utolsó alkalommal már kétszer gyűrtem le a parádsasvári elágazót követő szakaszt.. Az erőnlétemet végül egy Králova hola (Szlovákia, alacsony Tátra) túrával akartam felmérni, de a hegy előtti utolsó hágóról, a Javorinkáról visszafordított az eső. Pár hét múlva ismét megpróbálkoztam a hegy „megmászásával”, ezúttal sikerrel. Az eső ekkor már csak a csúcson kapott el. Hazaérve a kilométeróra 246 km-t mutatott.


A gép indulásra felkészítve. Ha összetörném, láthassam milyen volt... Ha még látok, persze. :)


Idén nagyobb távolságra szerettem volna vonattal kiutazni, ám mint kiderült, Ptuj, vagy Maribor állomásokig elképesztő menetidők jöttek ki, amit nem volt kedvem vonatozással tölteni. A tétlenség jobban megvisel, mint a tekerés. Maradt hát ismét a nagykanizsai indulás. Három óra körül érkeztem meg. A pályaudvar mögött némi csomagigazgatás után feltekintettem a felhőtlen égre, a tűző napra, és feltettem magamnak a kérdést: Biztosan ezt akarom? Tényleg erre van szükségem?…Mindegy, már elindultam… Hangzott a felelet kissé bizonytalanul. "Az úton elindulni nehéz és nem végigmenni." Elindultam, a nehezén tehát túl vagyok. Már csak végig kell mennem.



Első nap:


Amint nekivágtam, máris éreztem, milyen kellemetlenül nehéz a málha, és milyen magasan van a súlypontja. Gyorsan meg kell szoknom, vagy baleset lesz belőle, gondoltam.

A Határátkelőig vezető út eseménytelenül telt, leszámítva, hogy az évek óta használt kedvenc szemüvegem szára Letenyén eltörött. Sínbe tettem és bekötöztem szegényt, de nagyon ormótlan lett. Szerencsémre az első benzinkútnál sikerült egy egész jól takaró napszemüeget találnom. A határátkelőn a tavalyi esetből tanulva megkérdeztem a vámost, hogyan juthatok be Horvátországba bicóval az autópályán kívül. Hát, nem tudta… Horvát oldalon két leányzó osztogatta a prospektusokat, őket is megkérdeztem. Az egyik egész tájékozott volt. Elmondta, hogy az a bejárat, amit tavaly felderítettem, már nincs meg. Fel kell mennem az autópályára, és vagy egy kilométer után lesz egy lehajtó jobbra. Az rávezet egy felüljáróra, amin keresztül eljutok Gorican faluba. Megköszöntem a tájékoztatást, de jeleztem, hogy nem szerencsés kerékpárral autópályán cirkálni. Megértőn mosolygott, de közölte: "There is no other way. You have to go to the highway…" Hát ez elég egyértelmű. Akkor gyerünk, nézzük milyen éberen figyel a horvát rendőrség, mondtam. Nem figyelt. Gond nélkül elértem a lehajtót és bejutottam Goricanba. Az útnak ez a szakasza már rutinból ment. Cakovec után Sredisce ob Dravinál léptem át Szlovéniába. Nem mentem erős tempót, ennek ellenére a bal térdem külső szalagjaiban erősödő fájdalom jelentkezett. A Királyhegyi túrámról hazafelé éreztem ilyet. Lehet hogy még „emlékszik” rá? Kevés volt a két hét pihenő? Ha ez így megy, holnap akár lehetetlenné is válhat az út folytatása, aggodalmaskodtam. Nem szabad kockáztatnom, amint vadkempingezésre alkalmas helyet találok, azonnal meg kell állnom. Figyelve az út szélét, Ormoz mellett alkalmasnak tűnő részt találtam. Gyorsan felhurcolkodtam az úttest felett két-három méterre lévő rétre. Szándékosan az út közelében maradtam, remélve, hogy az autók zaja távol tartja majd az állatokat. Egy bozótos takarásában elhelyeztem a kerékpárt, és leterítettem a belső sátrat. Felállítani még nem akartam, nehogy rikító sárga színével feltűnjön.


Vadkempingre készülve - nem gondoltam, hogy a vaddisznók is itt akarnak kempingezni...


Alaposan bekentem a térdeimet Flector EP krémmel és térdgumit húztam rájuk, majd megvacsoráztam. Egy-két deciliter vízzel megtisztálkodtam, és fogat mostam. Mint anno a Kara-Kum sivatagban... Amint a sötét beállt, felállítottam a belső sátrat és belefészkeltem. Az alvás nem akart összejönni. Először az autók, aztán a sátor körül szorgoskodó pockok miatt. Órák múltán már kezdtem az altatótól bekábulni, amikor furcsa neszezés, szuszogás ütötte meg a fülem. Némi hallgatózás után úgy döntöttem, megnézem a látogatót. Óvatosan kimásztam, és a hang irányába tartva felkapcsoltam a lámpámat. Az állat hirtelen megugrott, és rézsút felém tartva úgy öt méterrel mellettem elszökellt. Elég gyorsan mozgott és a lámpám is erősen főkuszált, így csak villanásokra láthattam. Inkább a mozgásából ítélve azt hiszem őz volt. Jól megijesztettük egymást. Megnyugodtam. Ez nem eszik embert.. Lefekvés, félóra múlva ismét neszezés. A hangok alapján rutinosan azonosítottam, őz II. Újabb pockok, az alvás továbbra sem megy. Három órakor meghallottam azt a hangot, amit a legkevésbé szerettem volna. Vaddisznóröfögés. Kimenjek? Ne menjek? Ha rávilágítok, megijed, vagy nekem jön? Inkább nem próbáltam ki. Aztán elment. Már nagyon kábult voltam, és nagyon szerettem volna aludni, amikor ismét röfögést hallottam a közelből. Nem érdekel! Egyen meg, csak hagyjon aludni. Valahogyan aztán csak elnyomott az álom.

Megtett táv: 84km




Második nap:


Reggel kialvatlanul és gyűrötten ébredtem. Idő van, nyűglődésnek nincs helye. Gyors reggeli, hideg vízben instant kávé, sátorbontás, málházás, indulás. A már tavalyról ismert útvonalon haladtam tovább Ptujig, Az új Dráva hídnál nagyon jó minőségű kerékpárút fogadott..


A Dráva híd. Jobb oldalt nem autópálya. Kerékpárút...


A következő állomás Maribor volt. A városon keresztül majdnem végig kerékpárút haladt, de kevésbé jó minőségű és mivel többnyire a járdával volt egy szintben, minden ház előtt, minden kereszteződésben hupli le, hupli fel. Aztán mindenütt közlekedési lámpa a kerékpárosoknak is. Nagyon sok időt elvett, mire átkínlódtam magam a városon. A következő szakasz már haladósabb volt. A Dráva mellett az Egyes úton mentem tovább. A nap már magasan járt, a hőmérséklet itt is elérhette a negyven fokot. Folyt rőlam a víz és egyre piszkosabbnak éreztem magam. (Ezekben a napokban itthon is pöcögtette a hőmérséklet a negyven fokot, és hőségriadó is volt, mint a nagylányon sms-éből megtudtam.).

Az út mellett jobbra magasodó hegyoldalról több helyütt kis hegyi patakok futottak le. Sajnos elég későn kapcsoltam, hogy éppen erre van szükségem, így több mellett is elhajtottam. Aztán a megvilágosodás. Hosszas tekerés után megint megláttam egyet. Tovább egy centimétert se. Ez kisebb volt minden előzőnél, csak egy kis erecske, de tiszta és hideg vize volt. Letámasztva a bringát előszedtem a tisztálkodó felszerelést és felmásztam a bokrok közé, hogy az útról kevésbé láthassanak. Ledobáltam magamról minden ruhámat és alapos fürdést csaptam. Végre ismét friss voltam, üde és kívánatos.

Nosza, ha már ilyen jó helyet találtam, itt meg is ebédelek! Jobb kézbe kenyér, füstölt szalonna, kefír, bal kézbe kés. Az út mellett a patak egy mély aknába folyt, annak az aljáról volt átvezetve az út alatt a Drávába. Amint ismét fel akartam mászni a bokrok közé, az akna szélén lévő laza humuszos föld beomlott alattam és én mindent eldobva beestem. Esés közben bal kézzel egy kőlapra tenyereltem, de a könyököm becsuklott és azzal állítottam meg magam. Lábaim az aknában, jobb kezem ügyében semmi szilárd támasz, csúnyán beütött vérző könyökömön támaszkodva pislogtam. Ez szép volt… Akkor egy kis gimnasztika. Jobb karral kitoltam magam, némi kísérletezés és támaszkeresés után kievickéltem. A bal térdemről is lejött a bőr, és csupa fekete föld voltam. A cipőm is telement vele. Újabb fürdés. Ez a patak nem akarja, hogy itt ebédeljek. Összeszedtem hát az eldobott élelmet és továbbindultam. A késről meg is feledkeztem, így amikor félóra múltán egy veszélytelenebb helyen ismét megálltam, már foggal kellett marcangolnom a szalonnát. Szép látvány lehettem. Kalandozó barbár magyar kerékpáros… A fóliázott élelmiszereket ettől kezdve a lánckerék fogain bontottam fel. A Dráva mellett haladva végig olyan érzésem volt, hogy lejtnek megyek. Teljesen becsapott a bennem lévő vízszintmérő. Térkép szerint a folyásiránnyal szemben haladtam, de olyan erős volt ez az érzés, hogy a dravográdi erőműnél végül megálltam és alaposan megnéztem a folyó vizét. Az pontosan tudta, merre kell folynia. Tiszta érzékcsalódás volt tehát. Így már inkább elfogadtam a gyenge átlagsebességemet.


Vízturbina forgórésze a dravográdi erőmű parkjában


Röviddel az ebéd után egy órakor ismét megálltam egy tanya mellett. A hőség egyszerűen kiállított. Háromnegyed órát heverésztem a körülöttem kapirgáló tyúkok között egy diófa árnyékában. Továbbindulva a következő domb után már a szlovén - osztrák határátkelő fogadott. Innen Lavamünd után a 81-es úton haladtam tovább.


Valahol Bleiburg előtt. Már hosszú az árnyék...


Ekkor már esteledett és ismét figyelni kezdtem a vadkempingezésre alkalmas helyeket. Nem igazán kínálkozott szimpatikus. Végül Bleiburg mellett egy kukoricatábla úttól távolabb eső sarkában húztam meg magam. Vasárnap volt, délután már nem találtam élelmiszerboltot, így vacsorára a határon vásárolt burgonya csipszet rágcsáltam, nem sok kedvvel. Teljesen szétkoptatta a számat és a gyomromnak sem tetszett. A kukoricásban nem akartam kárt okozni, ezért a sátornak csak egy merevítőjét állítottam fel, így keresztben befért két sor közé. Így már inkább bivak zsák volt, mint sátor. A tábla melletti faluban valami zenés rendezvény volt, éjfélig zengett a határ. Aztán a szokásos pockok, de legalább nagyobb állat nem zavarta a nyugalmam.

Megtett táv: 147km



Harmadik nap:


Reggel van. Reggeli nincs. Sátorbontás. A harmattól minden vizes, a sátor csupa ráragadt fűszál és mocsok. Mire a tábla melletti réten a harmatos, magas fűben kitoltam a bicót az útra, a cipőm teljesen elázott. Kiérve a csuromvizes zoknit eldobtam, és újat húztam. A cipőt egy piszkos pólómmal valamennyire kitörölgettem. Kissé fázósan a 226-os úton indultam tovább, majd Sittersdorf után a 85-ösön folytattam. Itt már egész jó kis emelkedők fogadtak. Ferlach, majd Klagenfurt után végre elértem az aznapi végállomásnak szánt Wörther See -t.


Maria Wörther


Lassan, nézelődve haladtam. A Maria Wörther előtti kempinget észrevettem, de a tó másik végén szerettem volna megszállni, hogy a másnapi táv kicsit kevesebb legyen. Ez számos kísérletből sem sikerült. Többször lementem a tóhoz a főútról, és bosszantott a folytonos eredménytelen szintvesztés. A kemping nem akart meglenni. Bosszúsan megállapítottam, hogy nem is olyan szép ez a tó, nem kell nekem mindenáron itt aludnom. Továbbindultam, és rövid idő után Rosegg -ben kemping táblát pillantottam meg. A kemping elnevezés kissé túlzó volt, mindössze egy, a tábla szerint "kerékpárosbarát" panzió volt, ami előtt a füvön megengedték a sátorállítást. A vizesblokk egy kerti csap volt, illetve a panzió toalettje Az ár 10 Euró, ami később 8-ra mérséklődött. Nagymosást tartottam, majd altatónak megittam egy korsó sört, és levezetés képpen körbesétáltam a szomszédos, kis utcák övezte kukoricaföldet. Hát, ez a nap is véget ért. A sátor alatt semmi göröngy, körülötte semmi állat, két nap után végre tisztán, nyugodtan, biztonságban alhatok.


Nincs göröngy, nincs vaddisznó

Megtett táv: 87km



Negyedik nap:


Reggeli, sátorbontás, kellemetlen felfedezés. A panzió, vele kedvenc toalettem még zárva. Kukoricaföld óvatos becserkészése… A falut elhagyva hangulatos kis erdei úton jutottam el Ledenitzen -be, ahonnan a 85-ösön jó tempóban elértem Fürnitz -et. Itt jobbra fordulva rátértem a Wurzenpass-ra vezető útra. Ekkor esett, hogy először megelőzött egy kerékpáros. Na ja, csomag nélkül, egy szál övtáskával én is megelőzném magam, gondoltam mosolyogva.

Az út rövidesen emelkedni kezdett. Megjött az első tábla, amely 600m 18%-os emelkedőt jelzett. Mellé jó tanács: Kapcsoljon négyből egybe. Akkor itt már előveszem az energiaitalt. A 18% átlag lehetett, mert egy idő után a bicó szorgalmasan emelgetni kezdte az első kerekét. Én csavargattam a kormányt, ő pedig ment amerre éppen állt.


Hát ez húzós volt...


Farnehézre volt málházva, mert másképp nem lehetett. Kiállva nem szeretek folyamatosan haladni, és elég rendesen lefáradtam, ezért szégyen, nem szégyen, többször meg kellett állnom. 39 kg-os bicóval ilyen emelkedőn elnéztem magamnak. A következő szakasz már nem volt ennyire húzós, szépen felértem a hágóra. Fényképezés, táblára tréfából a salgótarjáni Velosport üzletet jelző nyíl felragasztása, fényképezése. Meglepetésnek szántam a segítőkészségükért, és az ajándék Gatorade italporért.


A Wurzenpass


és túloldala


Útlevél ellenőrzés után zúgás lefelé. Egy kis tehénfényképezés kedvéért álltam csak meg. Kranjska Gora előtt lefelé haladva a szerpentinen, az utolsó kanyarból egyszerre teljes nagyságukban megpillantottam a Júlia Alpok hegyeit. A csúcsokat már korábban is láttam, de csak a közeli hegyek takarásában. Most szó szerint megborzongtam a látványtól. Az útról, forgalomról megfeledkezve bámultam a csúcsokat, és fülig érő boldog vigyorral mondtam: Ezért jöttem! Már érdemes volt! Kranjska Gorában alaposan bevásároltam, jót ettem, ittam, és bekevertem egy újabb adag energiaitalt. A várost elhagyva a kristálytiszta, halványkék vizű Pisnica folyó mellett vezetett az út. A folyó vize egy kis tavat is táplált. A látvány megállított. Hűsöltem kicsit a tó vizében, majd készítettem néhány felvételt.


A Jasna tó egy része


A Pisnica folyó


Jó hangulatban vágtam neki a Vrsic , korábbi és szebb olasz nevén Passo Moistrocca hágó felé vezető

206-os útnak. A hágóút jellegzetessége, hogy ezen az oldalon a kanyarokat kockakővel rakták le. Az építők szépérzékét mutatja, hogy nem is sorokban, oszlopokban helyezték el a köveket, hanem szép pikkelymintát formáltak belőlük.


Kockaköves hajtűkanyar, itt éppen korlát nélkül.


Az út mentén nem szalagkorlát, hanem vastag fagerendákból készült korlát védte a közlekedőket. Első pillantásra kissé gyengének találtam a konstrukciót, de aztán észrevettem, hogy az oszlopokban erős fémlemez, a gerendák külső részén futó bemarásban pedig vastag drótkötél rejtőzik. Nem buták ezek a szlovének. Tudja, amit a szalagkorlát, csak sokkal környezetbe illőbb.


Egy kis pihenő


A hajtűkanyarok kivételével az út itt már nem volt olyan meredek, mint a Wurzenpass felé.

Valahol 1200m táján egy vendéglőt találtam, ahová betértem némi ásványvizet vételezni. A pultos fiú látva a rajtam lévő pulzusmérőt, alaposan kikérdezett, ki vagyok, honnan jöttem, mennyire találom keménynek az utat. Jót beszélgettünk. Tovább araszolva egy pihenőhöz értem, ahol háromautónyi belga turista nézelődött. Megálltam, és készítettem pár képet. A belgák érdeklődően vettek körül, mint csodabogarat illik. Kicsit beszélgettünk, majd egyikük készségesen lefényképezett a gépemmel.


Morénás csúcsok


I

Pillantás visszafelé


Innen már megállás nélkül tettem meg a hátralévő szintet. Több alkalommal láttam lefelé guruló kis kerékpáros csoportokat. Jellemzően egy anyuka két gyerek felállásban jöttek. Ami feltűnt, hogy nem valami kemény hegybringások voltak, hanem amolyan gázlómadár lábú zsenge városi egyedek. Nem értettem a dolgot. Ha ezek lefelé jönnek, akkor előtte nyilván fel is kellett menniük. Ehhez képest üdék, frissek voltak. Én meg itt gyűrődök felfelé, folyik rólam a víz, és már minden vagyok, csak üde és friss nem. Jó, jó, én málhával jövök, de akkor is… Az önbecsülésem kezdett erősen megcsappanni. Aztán egyszer csak megértettem. Gyakran előztek meg a tetejükön kerékpárokat szállító autók, lefelé azonban csupa olyat láttam, aminek a kerékpártartója üres volt. Ja, hát így könnyű! Vigyorodtam el. Apuka felviszi a kis családot autóval, aztán anyuka legurul a gyerekekkel. Máris elmondhatják, hogy a hegyekben kerékpároztak. Csak fékbetét kérdése.


Hűsölő birkák a híd alatt. Okos állatok. Nem bicikliznek tűző napon...


A hágóra felérve csodálatos látvány tárult a szemem elé. Körös-körül morénás, sziklás csúcsok. A bicót a hágó táblának támasztottam, és még botladozó, merev léptekkel körbejárva, készítettem néhány felvételt. Apró köveket szedtem emléknek. Jó lesz majd otthon kézbevenni, nézegetni őket.



Jéé, még mindig élek


Egyszerűen szép...


Ez is...


Amíg fenn voltam, egy bringás érkezett, montival, de minden csomag nélkül. Egy búcsúpillantás után nekiindultam a levezető útnak. A hegyek látványa azonban továbbra is vonzotta a tekintetemet. Többet néztem felfelé és hátra, mint előre. Meg is lett az eredménye. Az első kanyarban majdnem áttévedtem a szembejövő sávba, és amint ezt észrevéve hirtelen korrigálni akartam, kis híján elestem. Azt hittem, ott süllyedek el a szégyentől. A fent bámészkodó sokaság szeme láttára feltörölni az aszfaltot...

Na még ez nagyon hiányzik


Aztán rendeztem soraimat, és jót döngettem lefelé. Még egy roadstert is megelőztem.

A vezető segítőkész volt, látta hogy nagyon kímélem a fékeket, és udvariasan elengedett.


A Soča. Vagy lánykori nevén Isonzo. Itt még csak egy nagy patak...


Az út mellett rövidesen feltűnt a Soča folyó. Még néhány kilométer, és elértem a picinyke Trenta kempinget. Úgy döntöttem, mára elég volt ennyi. Sátorverés, fürdés, ruhamosás, majd vacsora sörrel. Levezetésképpen még sétáltam egy jót a kemping körül, és készítettem néhány felvételt a néhány száz méterrel lejjebb már mély szurdokban habzó folyóról.


Trenta

Megtett táv: 63km



Ötödik nap


Jó időben, kipihenten vágtam neki a tervezett Trenta – Bohinj távnak. A Soča folyót követve Bovec, Kobarid, majd Tolmin városokon haladtam át. A folyó és a folyóvölgy szép volt, de más látnivaló nemigen akadt.


Hinta


Ahogy a Soča egyre mélyebb lett, úgy vált a színe egyre valószínűtlenebb mély türkizkékké. Ha a képeket mutatom valakinek, azóta is bizonygatom. Valóban ilyen színe volt, nem a fényképezőgépem csalt ennyit.


Valaki a másik sávban.


Tolmin után a Baca völgyében folytattam az utam, folyásiránnyal szemben. A korábban látott szép tájak után ez a szakasz elég unalmas volt. Majdnem lehangoló. A falvakban sehol egy üzlet, ételem italom erősen fogyóban volt, nem tudtam pótolni. A nap ismét erősen tűzött. Vadkörtefák mellett álltam meg.

A gyümölcsök még kicsit éretlenek voltak, de vízpótlásnak a semminél jobbak. Aztán valami csörrent a fogam alatt. Az első reakcióm az értetlenség volt. Mi a fenét keres a vadkörtében kavics?? Mindegy. Kiköptem és eszegettem tovább. Amikor később egy forrást találva nekiláttam az ebédnek, akkor vettem észre, hogy egyik fogam fele hiányzik. Ez volt hát a kavics…

Soron kívüli, torlódott fogam volt. Mondhatni tartalék... Itthon aztán szájsebészet több menetben.


Petrovo Brdo mellett egy 803 méteres bemelegítő hágón túljutva balra fordultam, majd Zg. Sorica falut elhagyva megkezdtem az 1277 méteres Bohinjsko Sedlo megmászását. A sokadik emelkedő után azt hittem, már a csúcson vagyok. Jobbra lent szép panoráma, balra Jézus a kereszten, előtte kis pad. Talán pihenni, ha néha leszáll a keresztről. Tévedtem. Várt még néhány kanyar… Kevéssel hat óra előtt értem fel. Rövid megálló, néhány felvétel.


Bohoinjsko Sedlo


A lefelé vezető úton kellemes, nagy ívű kanyarok. Kevés fékezéssel, helyenként 60 –65km-es tempóval gyorsan leértem. A hágóút alján balra fordulva Bohinjsko Bistricán át a Bohinji tó túlsó végéig hajtottam. A bohinji kemping egyáltalán nem nyerte el a tetszésem. A talaj köves, fű alig, A környéken sehol egy üzlet, a kemping éttermében drágán mérik a pizzát és a sört. A tó sem fogott meg. Eredetileg itt akartam pihenőt tartani, de a sátorállítást követő esti séta alatt gyorsan eldöntöttem, hogy másnap inkább átköltözöm a bledi tóhoz. Talán az szebb lesz.


A Bohinj tó

Megtett táv: 123km



Hatodik nap


A reggeli teendők után kerestem egy kellemesebb részt a tóparton, úsztam kicsit. Szárítkozás közben két magyar család érkezett. Jól esett már magyar szót hallani. A kempingbe visszatérve gyorsan sátrat bontottam, fizettem és útnak indultam Bled felé. Mindössze 32 km volt. A bledi tó csodálatos látványt nyújtott. Amint megpillantottam, jóleső érzés töltött el. Érdemes volt átjönni. A kemping is tetszett. Tágas, gondozott, sok árnyékot adó fával. Mellette áruház elfogadható árakkal. A bejáratnál lévő információs tábla este hatkor még 37-38 fokot jelzett. Jót sétáltam a tó körül, kicsit úsztam is.

Csak röviden, mert nem mertem nagyon eltávolodni a parton hagyott értékeimtől.


Sziget a tavon

Megtett táv: 32km



Hetedik nap


Ezt a napot csak pihenésre, kikapcsolódásra szántam. Kivételesen későn keltem. A ráérős reggeli szöszmötölés, reggelizés után magamhoz vettem a fényképezőgépet és elindultam hogy körülkattogtassam a tavat. Már majdnem körbeértem, amikor szép tavirózsa telepet pillantottam meg. Rózsaszín virágok is voltak köztük, ilyet még nem láttam. Nosza, be a vízbe, hogy közeli felvételt készíthessek róla. Úszónadrágban voltam, oda se neki. Ahogy a víz mélyült, egyre feljebb kellett húznom a pólómat . Végül a nyakamba akasztottam. A felvétel elkészült, és éppen kinéztem egy másik, szép fehér virágot, amikor egy harcos környezetvédő könnyűbúvár kitanácsolt a vízből. OK, OK! Mondtam, és kifelé indultam. Ekkor döbbentem rá, hogy a derekamon hátracsapott övtáskám víz alatt van. Basszus! Erről megfeledkeztem… Szerencsére az útlevelem leadtam a recepción, a pénzem nagyobbik része pedig a nyakamban lévő szemüvegtartóban volt, de a telefonom és némi pénz elázott. A kempingben amennyire tudtam, darabokra szedtem a vízbefúlt öreg Nokiát, és a napon szárítgatni kezdtem. Estére már éledezni kezdett, másnap délelőttre pedig teljesen feltámadt. Jó hírű, strapabíró készülék a 3310-es.

Azért aggódtam miatta. Nagyon rossz lett volna, lemondani az esti sms-ekről.


Egy másik őrült gépe. Úgy tűnik, semmiképp nem akart szomjan halni.

Megtett táv: 7km


Nyolcadik nap


Eredetileg Ljubljanán keresztül, a tavalyi útvonalon akartam haladni, ezúttal a Száva, Szavinja találkozásánál fordulva, de előző este úgy döntöttem, összevonok kétnapi adagot, hogy előbb hazaérjek. A még kellemes, hűvös reggelen „haladósan” vágtam neki az előttem álló közel kétszáz kilométernek.


Egy kis szentély (?) reggeli verőfényben


Már pontosan nem tudom, de talán Fadovljica körül rögtön jól elkevertem. Egy kutyát sétáltató hölgytől kértem útbaigazítást, aki nagyon lelkesen elsorolta, hogy a következő tíz kereszteződésben merre kell majd fordulnom. Oszintén megvallva, mire a feléhez ért, az elejét már elfelejtettem. Elindultam a mutatott irányba, aztán inkább érzésből, mint emlékezetből, letudtam néhány kereszteződést. Amikor már végképp nem tudtam, hol vagyok, egy idős hölgyet kérdeztem meg. Közös nyelvet nem találtunk, így bár szaporán magyarázott, nem lettem okosabb. Az ártatlanságom viszont majdnem ráment a dologra. A hölgy fülig érő mosollyal, igen bizalmasan folytatta a mondókáját, miközben a karomat csapkodta, szorongatta. Nagyon bejöhettem neki… Gyors és határozott elköszönés, vagy inkább menekülés után ismét érzésból fordultam néhányat. Pár kilométer után kellemetlen meglepetés ért. A körforgalom, amelybe beérkeztem, igen ismerősnek tűnt. Vagy húsz perce jártam itt… Nagyon bántott az elfecsérelt idő, és a feleslegesen megtett táv. Pont ma, amikor egyébként is hosszú utat terveztem be. A továbbiakban már több szerencsém volt, a Kranj, Kamnik útvonalat gond nélkül tettem meg. A táj nem sok látnivalót kínált, csak később, a Kozjak hágón átvezető 414-es úton váltott szebbre.


Celjét elhagyva Sentjurban álltam meg. Háromnegyedórás pihenő után folytattam Rogaská Slatina, Ptujtól tízegynéhány kilométerre már teljesen besötétedett. Én lehettem Európa legszabályosabban közlekedő kerékpárosa. Elől hátul lámpa, túratáskán fényvisszaverő csíkok, rajtam „láthatósági” mellény. A ptuji kempingbe kilenc óra tíz perckor értem be. Gyors sátorállítás, mosás, teregetés, fürdés, majd irány a Bjeli vitéz vendéglő. Rutinból. Még tavalyról ismertem, már fentem a fogam a finom pizzára. Egész nap ezzel doppingoltam magam, de a pizza elsózott, zsíros vacak volt, a sör pedig gyenge. Nem segített elaludni.

Megtett táv: 198km



Kilencedik nap


Ez a nap már eseménytelenül telt, a tavalyról ismert útvonalon haladva értem el a magyar határt. Az útlevelemet ellenőrző hölgy csodálkozó pillantást vetett rám. Merre járt? Kérdezte.

Hát, csak a Júlia Alpokban kerültem egy kicsit. Feleltem szerényen. Biciklivel?? Kérdezte olyan pillantással, amilyennel gyengeelméjűekre szokás nézni..


Nagykanizsán vonatra szálltam, és felkészültem a hosszú, unalmas utazásra. Néhány állomással később egy tizenhét fős cigány família nyomakodott be a kerékpárszállító kocsiba. A három nyitott ablak ellenére rövidesen erős bűz árasztotta el a vagont.


A bringám mögött lenyitottam egy ülőkét, és arra ültem, hogy szemmel tarthassam a holmimat. Rendesen rosszul lettem a gondolattól, hogy esetleg egészen a Keletiig élvezhetem majd a társaságukat. Szerencsére egy óra bűzölgés és hangoskodás után a Balatonnál leszálltak. Fürödni mentek. Rájuk fért…


A hőség okozta műszaki problémák aznap is rendesen megakasztották a MÁV működését, így csak többórás késéssel, éjfél után értem haza Salgótarjánba. Az állomáson Ancsi és Gina lányom várt, volt feleségem társaságában.

Megtett táv: 114 km


Az útvonal vázlatosan a Via Michelin térképén. Megtett össz táv: 855km



2007 Júlia Alpok

www.webtelefonkonyv.hu