Korábban vásároltam egy
Creality Ender-3 V3 SE FDM nyomtatót. Néhány nyomtatás után
kiderült, kicsit is tempósabb munkánál zavaróan beleng a
függőleges konzol. Nem is vártam mást, a felépítéséből ez
következik. A konzol alul nagyon kis felületen fekszik fel a házra,
felül a két alu profilt felül összekötő műanyag híd vékony
falú, gyenge konstrukció, és a benne kialakított bordázat sem tesz
csodát. Első körben ezt erősítettem meg. A hidat felfordítva
sík felülethez rögzítettem, és a bordák közé odaillő méretű
acél anyacsavarokat tettem, majd az egészet kiöntöttem kis
zsugorodású kétkomponensű műgyantával. A csavarokat azért
raktam bele, hogy nagy szilárdságú töltőanyagként csökkentsék
a szükséges műgyanta mennyiséget, ezzel a zsugorodás okozta
várható deformációt. Kissé javult a helyzet, és a plusz tömeg tehetetlensége is
csillapította a lengést, de még nem volt az igazi.
Rezgéscsökkentés 2.
A gép mögötti beton falhoz
erősítettem egy alu lemezt, azon kivágtam a csévetartó helyét,
és két erős rugójú műanyag szorítóval a nyomtató
megerősített összekötőjét a lemezhez rögzítettem. Ez már hatott.
Ugyanakkor két mozdulattal bontható, ha épp nem kell a nyomtató.
A nyomtató műanyag házát
felfordítva, annak üregeit is kiöntöttem műgyantával, ahol
lehetett, némi fém töltelékkel.
Léptetőmotorok hűtése
Hosszabb nyomtatásnál (munkadarabtól
függően persze) az X motor erősen melegedett. Kapott egy pont
ráillő, régi processzor hűtőbordát, így már megnyugtatóbb. A
nyomtatható magasság a hűtőbordával természetesen csökkent, de ha kell,
leszedhető.
A nyomtató házát ismét szétszedve,
tettem egy hűtőbordát az abban lévő Y motorra is, a ház alján
lévő fémlemezt pedig szitává fúrtam mind az Y motor, mind a
tápegység alatt.
Csévetartó
Az eredeti csévetartó csak egy fix
műanyag cső volt, nagyobb tömegű, főleg papír csévékről a
súrlódás miatt az extruder csak elég nagy erővel tudta letekerni
a szálat. A készülék így nyomtatott magának egy, két golyós
csapággyal ellátott, már könnyedén forgó csévetartót.
Apróságok
Kapott még a szerkezet egy filament
szakadás érzékelő kapcsolót, és nyomtatott magához egy
szerszámtartó tálkát. Utóbbit egyszerűen FBS-el felragasztottam a kijelző mögé